A békességedre leselkedő öt leggyakoribb veszélyforrás, illetve ezek elhárításának módja.   1, Ha nem tudsz önmagad lenni. Vagy fogalmazhatnék úgy is, hogy oda az igazi békesség, ha nem mered adni, vagy ha nem adhatod magad. Szerepet játszol, innen-onnan levett mintákat erőltetsz magadra és az energiád nagy részét elviszi ez az egész, illetve az, hogy a környezeted véleményét elemzed folyamatosan. Ismered önmagad? Szereted önmagad? - Akkor vállad is! Meg fogsz lepődni, hogy mennyivel jobban elfogadnak, ha annak látszol, aki vagy.   2, Ha nincsenek céljaid, vagy ami még ettől is rosszabb: vannak céljaid, de semmit nem teszel a megvalósításuk érdekében. Szélsőséges megállapítás, de igaz: A cél nélküli élet idővel maga ellen fordul. No, de ez csupán jéghegy csúcsa, nagyobb gáz, ha tudod, hogy mit kellene tenned, de valami miatt képtelen vagy rá. Testedet gúzsba köti a lustaság, lelked meg őrlődik a sok-sok elmulasztott lehetőség miatt, az összegyűrt és kukába dobált napokat szemlélve. A nagy eredmény elérhetetlennek tűnik, a kicsi viszont nem mozgat meg.  Kezdd a nulláról: tűzzél ki könnyű, biztosan elérhető célt, aztán egyre nagyobbat és gyűjtsd a sikerélményeket.   3, Ha nem tudsz szeretni, illetve szeretetet elfogadni. Egész egyszerűen úgy vagyunk kitalálva, hogy szeretetet kell adnunk és elfogadnunk. Ha ezt elfojtod magadban és azt mondod, hogy kemény vagyok, engem nem érdekel a szeretet, nos, akkor neked sohasem lesz igazi békességed.   4, Ha félsz. Az emberek tele vannak félelmekkel, s hiába mondod nekik, hogy a félelmeinknek néhány százaléka az, ami esetleg majd be is következik, ők félelemmel ébrednek, áthatja a napjukat és félelmek közepette hajtják fejüket álomra. Az igazán „profi félősők” már magától a félelemtől is félnek. Kérdezem; a félelem mellett lehet békességed? 5, Az irigység. Az emberek zöme irigy. Te is, én is, mi magunk is irigyek vagyunk valamennyire. Tudnod kell, hogy az irigységgel kéz a kézben jár az örökös elégedetlenség is és ezek teljes egészében kizárják a békesség lehetőségét. Időnként persze van békessége és öröme az irigy embernek is; amikor a másikat valami rossz éri. De ez olyan tartós, mint a füst: felszáll és pillanatok alatt eltűnik. Tanulj meg örülni mások sikerének!   +1 A gondolkodás hiánya. Tudom, nem volt szó +1-ről, de nem bírtam ki, hogy el ne mondjam neked: A gondolkodás hiánya is lehet a békétlenséged forrása. Mit jelent gondolkodni? Nos, arról külön sorozatot írtunk Berci barátommal. Javaslom, iratkozz fel a gondolatindito.hu levelezőlistájára és húsz héten át egy nagyon értékes sorozatban teszünk kísérletet arra, hogy megtanítsunk még jobban és eredményesebben gondolkodni. (A feliratkozós form ítt, az oldal alján is megtalálható. Kapsz még más jellegű anyagot is, ha nem érdekes a számodra, akkor hagyd figyelmen kívül.)     Mára elég volt ennyi belőlem? Jó, akkor abba hagyom.   Barátsággal: Szőke Tamás Szerencsés Ember   Feliratkoztál már a Gondolatindító Kft. listájára? Ingyenes gondolatindító tanácsokat küldünk feliratkozottjaink számára, illetve a regisztrációt követően azonnal kettő ingyenes tanulmányt adunk. Négy önvizsgálati kérdésből álló döntést serkentő anyagot, és egy olyan  tananyagot, ami a siker alapjait tárgyalja, gondolatindító, önelemzésre késztető módon.
Feliratkozásásodat követően rövid gondolatindító ötleteket küldünk, heti rendszerességgel, húsz héten keresztül. (Adataidat másnak nem adjuk ki, illetve bármikor le is iratkozhatsz.) Figyelem: Ezek a levelek az info@gondolatindito.hu e-mail címről mennek, tehát kérlek állítsd úgy a spam szűrődet, hogy soha ne érzékelje spam-eknek a leveleinket! És még valami: Kérlek nézd el, hogy ezek a leveleket majd magázódós formában kapod.