Eddig élsz:

Egy biztosnak tűnő tipp arra, hogy mikor halsz meg.

Illetve miért halnak meg oly sokan látszólag váratlanul?

Sok évig titkoltam azt, amiről itt írni fogok. És ez a több ezer nap bizonyosság is volt arra, hogy működik az a feltevésem, hogy az emberek egy része akkor hal meg, amikor már semmi célja nincs ebben az életben.

Még gyerekként figyeltem fel arra, hogy egyes emberek a nyugdíjba vonulás után csak úgy, egyik pillanatról a másikra elmennek az árnyékvilágból. És nem telik el talán fél év sem; követi őket a házastársuk.

Aztán ahogy múltak az évek láttam, hogy erejük teljében lévő középkorú férfiak és nők szintén "előzetes bejelentés nélkül" távoznak.

Elkezdtem kutatni, hogy mi lehet a háttérben. Röviden a következőkre jutottam:
Az emberek egy része azért hal meg, mert unatkozik. Egy másik része azért, mert nincsenek céljai. Csak úgy léteznek. Nekik az egyik nap olyan mint a másik: mehet a kukába. A harmadik csoport reménytelen. Ettől a reménytelenségtől halnak meg. S az emberek egy negyedik csoportja meg azért hal meg, mert már mindent látott, amiről úgy gondolja, hogy érdemes volt látnia ebből a világból, és ez elég volt a számára.
Mi a közös bennük? Az "élnivágyás" a minimumra, vagy az alá csökkent. Úgy gondolom, hogy ez már a lélek halála, és idő kérdése, hogy a test meddig bírja.

Vannak olyan életszakaszok, amikor az ember nem nagyon akar élni. Nem akar meghalni, csak egyszerűen nem akar élni. Én ezt tartom fokozottan veszélyesnek. Ez kortól, nemtől függetlenül csak úgy besétálhat bárkinek az életébe, akár a tiédbe is. Illetve még be is hívhatod gondolataid, cselekedeteid következményeként.

Van megoldás?
Úgy gondolom, hogy igen is, meg nem is.
Valaki azt mondta, hogy szeretni és dolgozni kell. Ebben van valami. Ideig-óráig. De mellette jó lenne megérteni az élet értelmét is. Egy napon megosztom veletek az ezzel kapcsolatos igazságomat is. De addig álljon itt egy idézet, mintegy önigazolásként.

Gárdonyi azt írja: "Voltaképpen addig élünk, amíg érdeklődünk. Amíg akarunk valamit. Ameddig óhajtások rezegnek bennünk. Világból való kifelé haladásunk jele, ha már a szemünk nyugodtra fordul. Ha már az akaratunk nem néz a távolba. Ha már az óhajtásaink nem óhajtanak. A nagy tűz a vége felé csak már alacsony lángocskákkal ég."

Megosztás:
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • email
  • RSS


Hagyj üznetet


Név

Email(nem publikus)

Weboldal

Üzenet