Ezotéria a lusták csapdája?

Megosztó írásommal szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Úgy érzed túlcsordul a szíved a szeretettől, mégis kinyílt a bicska a zsebedben a cím láttán? Most hozzád is szólok! Tudod, ahogy múlnak a napok, egyre több embert ismerek meg mind a munkámban, mind a magánéletemben. Motivációs coachként dolgozok, emberi-, és szervezeti sorsokat látok testközelből, s minden igyekezetemmel nekik igyekszem segíteni. Újra és újra döbbenettel konstatálom magamban, hogy az emberek igenis tudják, hogy mi lenne a megoldás életük, vagy a cégük problémájára, de valamiért mégsem azt az utat választják. Az első megállapításom: egy dolog valamit tudni és egy másik dolog a gyakorlatba is átültetni. Ez utóbbi változtatást jelent, ami sokszor kényelmetlenséggel jár. Kisebb nagyobb mértékben mindannyian konformisták (megalkuvók) vagyunk. Nem szeretjük a kényelmetlenségeket. Jönnek hozzám emberek, és panaszkodnak, hogy így nem jó, úgy nem jó. Kérdezem is őket: "Mit gondolsz, ki tehet az egészről?" Az őszintébbek válasza: "Valahogy azt érzem, hogy én." Tovább kérdezek: "Mit gondolsz, ha nem változtatsz, hová vezet ez az egész?" A válasz elég egyértelmű: "Még rosszabb lesz a helyzetem. Olyan ez mint egy örvény." Vajon hol van a határ? Meddig mehet ez így? A választ te is láthatod, ha körülnézel a környezetedben. Bizony élethosszig tartó, sokszor emberhez méltatlan sorsokat látunk körülöttünk. A véletlen műve lenne mindez? A sors keze? Eleve elrendeltetés? Látom a csapdába esett szerencsétlen embereket is. Valamikor tudták a választ életük nagy kérdéseire, azzal is tisztában voltak, vagy vannak, hogy miként keveredhetnének ki problémáik egy részéből, mégsem lépnek. Illetve dehogyis nem. Elmennek a könnyebb ellenállás irányába. Belesétálnak például az ezotéria csapdájába. Miről van szó? A problémákkal küszködő, de a változást, a változtatást elutasító ember nyitottá válik az ezotériára, homályos tanácsokra. Kudarcai forrását nem kézzelfogható forrásokra vezeti vissza, hanem valami másra, valami természetfelettire, és megvan az önigazolása: Rossz energiák, elátkozott gyerekkor, az előző életből hozott terhek, szerencsétlen csillagállás, és a sort szinte vég nélkül folytathatnám. A bizonytalanság, az elveszettség érzése elvezethet olyanok társaságába, aki hozzánk hasonlóan gondolkodnak a világról és benne magukról is. Mert hát ugye az emberek többsége a hozzá hasonlók társaságát keresi. Ezáltal még bizonytalanabbá válnak és az örvény egyre lejjebb viszi őket. Kompenzálásul tanácsokat osztogatnak másoknak és maguk is szorgalmasan gyakorolják a problémáik fejben történő megoldását. De a tettek elmaradnak. Mondd mit ér az, ha elméletben tudsz úszni, de ha mély vízbe pottyansz, mit kezdesz az elméleti tudásoddal? Mit ér annak a látónak aki maga is az erkölcsi-, és anyagi csőd közelében botorkál? Mit ér, ha – teszem azt– a számmisztikával kiszámoltatod a jövődet, ha közben a napi problémamegoldó tettek elmaradnak? Mit érnek a gyógyító kövek, a fák ölelgetése ha a holnapod ugyanolyan sivár marad, mert semmit sem tettél a változásért? Mit ér a jósnő "jövőbelátása" ha még csak a lottó ötöst sem tudta megjátszani soha? Agyrém! Értelmes, egészséges, valamikor tettre kész embereket látok elsorvadni az ezotéria és az okkultizmus világában. Élő halottakká válnak, megbetegednek lelkileg, és idővel testileg is. Vajon van-e megoldás? A coachingok során közkedvelt, amikor azt kérem a partneremtől, hogy képzelje el, hogy most 2016-ot írunk. Ugyanígy ülünk egymással szemben, csak éppen elszaladt kettő év. – Hol tartasz most? –kérdezem. – Jól vagyok. – jön a gyanútlan, optimalista válasz. – Értem, de mi lett azzal az elakadásoddal, amivel kettő évvel ezelőtt megkerestél? – Ja, értem. Az megoldódott. – Nocsak! És hogyan? – No, ilyenkor szokott kezdődni a fészkelődés a széken, meg fejvakarás... – Tehát, hogyan oldódott meg? – Hát úgy, hogy... – És itt elmondják lépésről lépésre, hogy miként változtattak, milyen tetteket hajtottak végre. (Vagy inkább elterelik a szót, de maradjunk az optimistább változatnál.) – Kérlek, hogy azokat a tetteket, amelyekről az előzőekben beszéltél, kösd dátumhoz is! – Kérlelem őket szelíden... Lássatok csodát: Vannak, akik rádöbbennek a saját maguk fontosságára az életükben és elköteleződnek a változtatások mellett. Előfordult olyan is, aki azt mondta: "Már ma megteszem az első lépéseket!" ...és visszajött két hét múlva, ragyogó arccal, egyenes testtartással, mert ugyan küzdelmes napok jöttek az életébe, de már látta az alagút végén a fényt, amihez a tettein keresztül közeledett. Megengedhetetlennek tartotta, hogy a körülményei alakítsák a sorsát, döntött; ő alakítja a körülményeit! Hosszúra sikeredett ez a blogbejegyzés, kétségtelen. Talán csak néhányan jutnak el az olvasásban idáig. De ha csak egyetlen egy embernek az életében motivációt jelentett ez az írás, nekem már megérte a mai vasárnap délelőttöt rááldozni.

Kedvenc mondásom: Az élet túl értékes ahhoz, hogy rosszul éljük! Egyetértesz ezzel? Nos, mire tippelsz, kinek a kezében van a sorsod? Miben lehetek a segítségedre? Csörögj rám akár ismeretlenül is és oszd meg velem, hogy milyen ereje van az életedben a TETTEKnek, vagy éppen a tétlenségnek!

          +36 30 9 360 296
Megosztás:
  • Print
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Bookmarks
  • email
  • RSS