Kaland?
Végtelen szabadság vagy megfizethetetlenül értékes információk beszerzése elérhető áron? 
Mit is ad egy olyan élmény, amit az „Oda, ahova Ön megy” tábla felmutatása jelenthet?

Mindenkinek azt, amit képes kihozni belőle.


Tatabányáról indultam és fél nap alatt bejártam az Észak-Dunántúlt. Ha mindezt autóval tettem volna meg sok ezer forinttal és még több értékes tapasztalattal lennék szegényebb.
Van egy hobbim. Gyakran azon kapom magam, hogy hátrafelé nézek az időben. Pontosabban a föld alá és időben hátra. Bár egyetlen rómaival sem találkoztam személyesen, mégis mindenütt a nyomukban jártam. Egy két évvel ezelőtti ásatás mellett sétálva indult a stoppos kaland. Bevallom, majdnem elcsábultam, hiszen tudom, mi van itt a föld alatt. Végül mégis a jelenkori kalandot választottam.

A városból érkező autók sorra elhúztak mellettem. Volt időm elgondolkodni a reakcióikon. Egy részük olyan bamba képet vágott a táblám szövegét olvasva, hogy abból akár egy sikeres kandi kamera epizód is lehetett volna. Mások nekiálltak kezeikkel kalimpálni és bizonygatni, hogy ők ide vagy oda utaznak csak. Pedig hát én azt közöltem a felirattal, hogy tulajdonképpen én is… Ha rendőr lennék, biztos megdicsért volna a parancsnokom, mert annyi bírságot szedhettem volna be, amennyit nem szégyellek. Annyian szorították fülükhöz mobiltelefonjukat, hogy az esetekre kiróható bírságok összegéből nem stoppal, de bérelt limuzinnal is bejárhattam volna az aznap látott tájakat.

Néhányan jót nevettek mások rettenetesen komolyak maradtak. Hát nem vagyunk egyformák. . Amíg gyalogoltam azon tűnődtem, hogy ez is mint annyi minden a bizalommal kezdődik.  Ki is vesz fel egy ilyen (szabad) stoppost? Például az, aki ötletesnek találja a feliratot.


És tényleg,  az első fuvarom ilyen volt. „Sofőröm” díjazta az ötletet. Azon tűnődött, hogy ezzel biztos tovább eljutok mintha csak egy várost írtam volna rá. Állítólag már vagy tíz éve nem vett fel egyetlen stoppost sem. Szép teljesítmény volt így elsőre. Praktikusan gondolkodott. Vállalkozó volt. Minden érdekelte, ami költséghatékony. Már a harmadik feleségét hozta Thaiföldről…  Most egy építkezésre ment. De engem azért kitett a városból kivezető út mentén.
A második fuvarom egy görbe tükör volt. Magamat láttam viszont, mint gyűrött éjszaka után a reggeli tükörben. Egy hálózatot építő ember a felemelkedés tuti receptjét mondta el nekem, miközben ez egyik polgármesterrel beszélt telefonon és egy másikhoz igyekezett. A termék, amit eladott bomba biztos és a piac még csak most nyílik, a kereseti lehetőségek versenyképesek. Az hogy ő még ezt nem érte el az saját bevallása szerint csak azon múlik, hogy nem foglalkozik eleget az üzlettel.
Egyéni vállalkozó, saját költségen égeti a benzint, hogy a hozzá tartozó csapattagja helyett végezzen el egy fontos munkát. De most is dolgozik. Minden az oktatásokon szerzett praktikával megpróbál engem is beszervezni.  Mindeközben passzív jövedelemről és a hamarosan az országhatárokon is átívelő lehetőségekről beszél lelkesen.
Néhány mondatát évekkel ezelőtt én magam is pont így mondtam. Rossz érzés volt. A város főterénél elbúcsúzunk egymástól. Ő ide jött. A bemutatóra nem mentem be, nem adtam telefonszámot. Nem szeretnék a csapathoz csatlakozni… Ő csalódott én pedig hálás vagyok, hogy már nem fordított a szereposztás. Én is hittem benne, hogy az ilyesmi jó célt szolgálhat és meg is lehet élni belőle. Végül is mindkettőre van esély, de ez a kombináció a fehér hollók populációjának számával mutat rokonságot.


A tér, ahol kiszálltam, nagyon szép. Nekem persze a római szarkofágok tetszettek legjobban.  A Római Birodalom határán járok. De vissza a jelenbe. Magyarország határa is itt van. Megint megkísért egy gondolat: mi lenne, ha átsétálnék a határon, de aztán tartom magam a szabadstopposok oly kevés, de fontos szabályához: csak Magyarországon belül mutatjuk fel a táblánkat. Meg aztán odaát törvényt is sértenék egy egynyelvű felirattal…
Inkább megcsodáltam egy római kori oszlopot és indultam tovább az országút mellett.


Egy autó akkor állt meg az útszélén, amikor épp nem is tartottam magasba az úti célom feliratát. Mint kiderült visszafordult, hogy felvehessen. Neki a lelkiismerete nem engedte, hogy elmenjen mellettem. Voltak rossz élményei ebben a műfajban.
Sokat megtudtam róla. A szakmájáról, az ott elburjánzott korrupcióról, a családjáról, a feleségével s annak szüleivel való kapcsolatáról, anyagi terveiről.
Megbecsült pozícióban viszonylag a maga ura, de érzem, hogy valahol a szíve mélyén még irigyli is a szabadstoppos szabadságát. Ráadásul nekem felért egy társadalomrajzzal ez a beszélgetés.  És megint megtanultam valamit magamról: ne én sztorizzak, ha igazán meg akarom ismerni a másikat…


És történt mindez egy fél nap leforgása alatt. A már említetteken túl belefért még egy kellemes kávézás valamint egy beszélgetés egy rég nem látott baráttal. Sőt egy fantasztikusan finom fagyi is.
Sötétedésre már otthon voltam. Ha el akartam volna titkolni, merre jártam aznap, akár azt is megtehettem volna. De eszem ágában sem volt titkolózni. Szabad vagyok rá, hogy világgá kürtöljem.

Varga Attila