Persze ez magánügy

Egy kisvállalkozásnál a tulajdonos ügyvezetővel az irodájában beszélgetek.
Nem megy jól a szekér mostanában, mondhatnám úgy is, hogy csődközeli az állapot…

Miközben egyeztetünk valami apróságról, megcsörren a mobilja. Felveszi, beszél rajta.
Meglepődve látom, hogy az egyik legdivatosabb és persze ezzel együtt az egyik legdrágább okostelefont használja.
Hmmm… A múlt héten még nem ez volt neki. Sőt! Jó egy hónapja meg még egy egészen másik. De persze ez magánügy.

A csevegést időközben befejezi, rákérdezek, hogy elégedett-e a telefonjával? Arca ragyog, s hosszasan dicséri a kütyüt.
Elismerésemet fejezem ki, mert hát én sem vagyok ám mindig olyan őszinte, majd rövidesen távozok.

Zakóm széle az íróasztaláról lesodor egy papírlapot. Elnézést kérve, lehajolok érte és óhatatlanul is látom a levél tárgyát: utolsó felszólítás közüzemi számla rendezésére.

No comment…